Kozma Orsi biográfia (életrajz)


KOZMA ORSI 1976. OKT. 2.
Kozma Orsi 1976. okt. 2-án született Budapesten. Kislányként az MRT Gyermekkórusban énekelt.
A gimnázium után Toldy Mária Musicalstúdiójába járt 2 évig. Könnyűzenei kalandozásait először a Szűzriadó, illetve a Kimnowak zenekarban élte ki. Állandó énekesnője volt évekig Tereskova zenekarának.
Ezt követte az óriási popzenei siker, a Jazz + Az, velük két lemezt készített. Ezután a Cotton Club Singers divája lett, és jazz-t énekelt. 2007 januárjától szóló terveit helyezte előtérbe, és elkészített egy nagylemezt, Az igazi szerep címmel.

ZENEKAR:
Szakos Krisztián – gitárok
1979 október 29-én született Sárváron. Számos remixet készített, több nagylemez zenei rendezője. Kozma Orsival 2005 májusában találkoztak, a közös munka ezután kezdődött a Gattaca Stúdióban. Ennek eredménye a következő évben megjelenő Egy szó című nagylemez, ahol a dalszerzésen kívül a zenei rendezést, keverést is jegyzi. Legutóbbi munkái között van a Casanova Night Musical magyar nyelvű CD-je, vagy Ákos koncertjeinek a hangszerelése.

Fehérvári Attila - basszusgitár
1978. augusztus 9-én születtett Budapesten. 2004-ben diplomázozz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének Jazz-tanszakán, jazz-basszusgitár szakon.

Csányi Zoltán - dobok
Békéscsabán születtett 1974. február 9-én. Gyermekkorában szülei beíratták a Bartók Béla Zeneiskolába, ahol hegedülni, és furulyázni tanult. 1992-ben megalapították a Black-Out zenekart.

Harcsa Veronika - vokál
1982. október 8-án született Budapesten. Iskolásként zongorázni, szaxofonozni tanult, majd Munkácsi Beánál és Éliás Gyulánál kezdett jazz-énekléssel foglalkozni. 2004. óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének jazz-ének szakos hallgatója, tanára Berki Tamás.

Krassy Renáta - vokál
1975-ben született Pesten, a bika jegyében. Énekelni Toldi Máriánál kezdett, és ott ismerkedett meg Orsival is (így került a csapatba:). 2001-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, azóta a Madách Színházban játszik, jelenleg két Webber musical főszereplője.